Szolgáltatások

Hagyományos kínai orvoslás

A hagyományos kínai orvoslás az emberi test olyan, sajátos vonatkozásaira is tekintettel van, amelyek a nyugati orvostudomány számára lényegtelenek. Ugyanakkor, a nyugati orvostudomány az emberi test olyan részeleteit is feltárta és ábrázolta, amelyek a kínai gyógyászat számára lényegtelenek, írott anyagaikban nem szerepelnek. Vegyük például az idegrendszert, amely a kínai gyógyászat elméleti rendszerében nem jelenik meg külön egységként, azonban bizonyítottan használható eljárásai vannak ideggyógyászati rendellenességek kezelésére.

Hasonlóképpen a belső elválasztású mirigyek sem jelennek meg külön részként, mégis eredményesen kezelnek a nyugati orvoslásban endokrinológiai betegségeknek nevezett állapotokat.

A hagyományos kínai orvoslás nem ismeri a kóroktanilag Streptococcus pneumoniának nevezett tüdőgyulladást, mégis hatásosan gyógyítja ezt a betegséget. A modern nyugati és hagyományos kínai orvoslás két független elméleti és gyakorlati rendszer, amelyeknek egymást kiegészítő gyengeségei vannak és úgy tűnik, nagy szükségük van egymásra.

 

Moxa

A moxibuszció (moxázás) alapanyaga a feketeüröm (Artemisia Argyi) gyógynövényből készült füstölőpálca. Az akupunktúrában használt ingerpontok fölé helyezve egy nyugtató, szétáradó melegség érzetet sugároz. A kezelt terület a moxa égetésének hatására átmelegszik, így fokozódik a vérkeringés és helyreáll a test élettani működése.

Köpöly

A köpölyözés a fizikai gyógykezelések egyik fajtája, az akupunktúrás pontok mechanikai ingerlése. A köpöly egy köralakú, sima peremű kis üvegharang, amelynek segítségével vákumot hozunk létre a bőr felszínén, ezzel fokozva az adott területen a vérkeringést.

Tuina kezelés

A Tuina, mint manuálterápiás masszázs, egy hagyományos kínai orvosi terápiás eljárás, amelynek része az akupresszúra, de sokkal több annál; az akupunktúrához hasonló elveken alapszik. „Akupunktúra tű nélkül” – tartják a TuiNáról, hiszen az akupunktúrás pontok és meridiánok stimulálásával gyakorol gyógyító hatást a testre. Nemcsak mozgásszervi problémákra hatékony, hanem például neurológiai kórképeknél, sportsérüléseknél, egyéb eredetű fájdalmaknál is.

Buda

HELIOR Medical; 1114 Budapest, Bartók Béla út 15.d.5.em.30.

Pest

Dr. Kassai Enikő kispesti magánrendelő; 1195 Budapest, Petőfi utca 48.

Email: info@hormonalisegyensuly.hu

Tel.: 06 30 019 68 03

Web: hormonalisegyensuly.hu