Fogamzásgátló tabletták fiatal korban
Az egyre korábban bekövetkező nemi érettség – amit a lelki-érzelmi fejlődés nem követ hasonló ütemben azt is eredményezi, hogy a tablettákat mind fiatalabb életkorban, a kockázatok ismerete nélkül alkalmazzák. Az első menstruációt követően azonban időre van szükség, amíg az idegrendszer és a petefészek összehangolódik, és a ciklus „bejáratódik”.
Amikor fiatal lányoknak fogamzásgátlót írnak fel a – számukra valóban problémát jelentő – bőrkiütések, pattanások, menstruációs görcsök, valamint a védekezés egyszerűbb lehetősége miatt, a mesterséges hormonok ebbe a még fejlődésben lévő, jóval sérülékenyebb hormonális rendszerbe avatkoznak be, sokszor drasztikus és kiszámíthatatlan módon. Ilyenkor a mesterséges progreszteronszármazék akkor is jelen van, amikor normálisan csak a tüszőrepedés utáni két hétben lenne. Jósolhatatlan, hogy a hormonális egyensúly milyen mértékben hangolódik el a tabletta alkalmazása során, illetve a különböző körülmények – stressz, kimerültség, lelki tényezők – hatására mennyire súlyosbodik a már elve fennálló hormonális zavar. Minél korábban kezdődik a tabletta szedése, annál nagyobb mértékben akadályozza a ciklus szabályos menetének kialakulását, és minél tovább tart, az idegrendszer annál inkább elszokik a ciklus szabályozásától, a petefészek pedig a petesejt- és hormontermeléstől. A hormonális és az idegrendszer együttműködése a tabletta elhagyása után csak nehezen áll helyre, mivel a ciklus vezérlését az idegrendszernek újra kell tanulnia. A ciklus felett gyakorolt mesterséges kontroll nemcsak a természetes ritmus stabilizálódását akadályozza, de a később születendő gyermek(ek) szempontjából sem közömbös.
A fogamzásgátló tabletta fiatalkori alkalmazása számos potenciális veszélyforrást rejt magában.
A tabletta korai alkalmazásával kapcsolatos gondokat tetézi az is, hogy a fiatal lányokat – főleg, ha érzelmileg is érintettek – nem igazán érdekli a később várható következmények, a hormonális egyensúly felborulása, a meddőség, a vetélés vagy vérrögképződés kockázata. A kutatások szerint azonban a 20 éves kor előtt kezdett tablettaszedés – az emlőt érő rákkeltő hatások érvényre jutásának fokozásával – növeli a melldaganat esélyét.
Nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy már fiatal korban is kellő hangsúlyt kapjon az egészség, és különösen a termékenység védelme, és ne a módszer válasszon, hanem a kellő ismeretek birtokában a nő maga választhassa meg a fogamzásszabályozás módját.