A szabályos menstruáció

 

Akkor beszélhetünk szabályos menstruációról, ha a 28±7 naponta jelentkező, a tüszőrepedést 12-16 nappal követő vérzés 4-6 napig tart, mennyisége körülbelül fél deciliternyi /40-60 milliliternyi/, és már az első napon piros színű vérzéssel kezdődik és így is fejeződik be.

A barnás színű pecsételő vérzés a progreszteronhiány jele /ritkán a méhnyálkahártya fertőzéses eredetű megbetegedésére is utalhat, ami gyakran nemi úton terjedő fertőzés következménye/. A menstruációs vér – ami nyákot és méhnyálkahártya-foszlányokat tartalmaz -, azonban a kóros ösztrogéntúlsúly hatására túlépült és a megvastagodott méhnyálkahártya hirtelen és nagy mennyiségben válik le, az alvadásgátló tényezőknek nincs elég idejük hatásuk kifejtésére, így a menstruációs vérrel távozó alvadék darabos vérzést okoz.

A havivérzés első napjai szabályos esetben is kissé erősebb vérzéssel és mérsékelt alhasi érzékenységgel járhatnak, mint a következő napjai (ez a menstruáció erősödő, majd gyengülő jellege). A méhnek – a nyálkahártya leválása érdekében kialakuló – összehúzódásai azonban nem járhatnak fájdalommal, legalábbis olyan mértékűvel nem, ami a napi tevékenységet akadályozná vagy fájdalomcsillapító bevételét tenné szükségessé. A havivérzés legfeljebb kellemetlen érzéssel és kísérő tünetekkel járhat. Irracionális lenne azt gondolni, hogy a természet a női ciklus bármely időszakát szenvedéssel telivé tette volna. A fájdalmas, görcsökkel járó menstruáció nem szabályos! Egy nő a termékeny kor 40 éve alatt összesen mintegy 2000-2500 napon át menstruál (ami összesen 6-7 év), fontos, hogy e napok ne szenvedéssel teljenek. A fájdalmas menstruáción lehet segíteni, hiszen ma már ismert, hogy mi az oka. Ha azonban egy nő nem tud erről, tenni sem tud ellene és kényszerűen belenyugszik az állapotába, amellett, hogy hónapról hónapra megszenvedi azt az eseményt, ami nőiségének egyik legalapvetőbb megnyilvánulása lenne, és a lehetőségek ismeretének hiányában könnyen sodródik a fogamzásgátló, mint szükségmegoldás felé. A hormonális egyensúlyzavar azonban, amely számos probléma okát képezi, ezzel nem szűnik meg.

 

hormonálisegyensúly

 

A menstruáció nemcsak az embrió táplálására felkészült, a szervezet tápanyagban leggazdagabb szövetét jelentő méhnyálkahártya leválását jelenti, hanem új vértestek képződését is, ami által a női szervezet havonta megújul.

Hogy a nők ezért is élnek-e tovább a férfiaknál, pontosan nem ismert, az azonban biztos, hogy a menstruáció elnyomása vagy megszüntetése ezt a funkciót háttérbe szorítja, ami a női szervezet hátrányára szolgál.

A tüszőrepedés mellett a havi menstruáció is alapvető eseménye a ciklusnak, egyrészt a méhnyálkahártya rendszeres megújulása, másrészt a nőiség és a termékenység megnyilvánulása szempontjából.

A menstruáció egyben azt is feltételezi, hogy a szervezetnek megfelelő ereje és lehetősége van egy új élet létrehozására. Az ehhez szükséges körülmények megteremtése azonban nem kevés energiát igényel, ráadásul az idegi és a hormonális szabályozás bonyolult összjátékával tökéletesen kivitelezett módon. A menstruáció napjai alatt ezért pihenésre és töltődésre van szükség. A nők többsége azonban annak a téves programnak igyekszik megfelelni, mintha mindennap ugyanúgy kellene teljesíteni. A menstruáció – amit a fogyasztói társadalom általában zavaró eseménynek állít be – így inkább akadályt és terhet, mintsem örömet jelent, ami miatt sok nő nem úgy éli meg a menstruációját, ahogyan kellene.

 

Ideje elengedni a menstruációhoz kötődő negatív érzéseket,

és egy egészen más, megújult szempontból tekinteni rá. A menstruáció azért történik havi rendszerességgel, mert a szervezet újra és újra megteremti a lehetőséget az utód létrehozására, ami egyedülálló biológiai képesség. Nem probléma ez, hanem ajándék, a termékenység megnyilvánulása, a nők kiváltsága. A menstruáció mögött sokkal fontosabb jelenségek és lehetőségek állnak, mintsem, hogy olyan – egészségügyi vagy a napi tevékenységet akadályozó – problémaként tekintsünk rá, amit el kellene nyomni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Puskás Noémi

Buda

HELIOR Medical; 1114 Budapest, Bartók Béla út 15.d.5.em.30.

Pest

Femcare miniklinika; 1195 Budapest, Petőfi utca 48.

Email: info@hormonalisegyensuly.hu

Tel.: 06 30 126 0711

Web: hormonalisegyensuly.hu